2011. július 14., csütörtök

Hétköznapi mennyország - CAL évzáró mozizás a Luther-házban






Kellemes, teázós, muffinos estét töltöttek el evangélikus fiatalok és meghívottjaik a Fellegvár oldalában megbújó Luther-ház nevet viselő kollégiumban június 24-én. Kay Pollak „Hétköznapi mennyország” című filmjét tekinthették meg széles vászonon muffinozás közben.  A zseniális karmester életéről és haláláról szóló film elgondolkodtató jeleneteken keresztül vezette nézőit a szeretet, a fájdalmakból kigyógyuló és reménykedve megnyíló szív rejtelmeihez. Van, aki húsz év után, van, aki élete utolsó perceiben tudja kimondani, hogy „szeretlek”. Ez egy súlyos szó, amelynek igazi szépségét csak az ismeri, aki érzi súlyát, és féltve őrzött kincsként ejti ki a megfelelő pillanatban.
A tomboló nyárra készülődő fiataloknak könnyeket csalt a szemében a karmester halála, aki életével és munkájával, nem csak szíveket nyitogatott, hanem az éneken, zenén keresztül, sok beszélgetés után egy harmonikus, boldog és tettre kész közösséget hozott létre.
Isten áldja a napsütésben lubickoló CAL-os bandákat, és adja a nagy Karmester, hogy a közösség harmóniája és ereje nálunk is megvalósuljon!
Köszönet Varga Boginak az est sikeréért! A csuda finom muffinokért!
Írta: Kalit Eszter