2011. március 8., kedd

Egy KARNEBÁL margójára

...mert tánc az életünk

2011. február 26-án a kolozsvári evangélikus ifjúsági szervezet, a Collegium Lutheranicum Karnebált szervezett, melynek témája a zene és a tánc volt. Az áhítattal kezdődő estét az Attitude tánciskola két tanítványának, Csiki Orsolyának és Gírás Barnának a táncbemutatója tette emelkedetté. Az este folyamán sor került tánctanításra, számos mókás játékra, és a gyakorlott lemezlovasoknak köszönhetően egy nagyszerű bulira.

Az ember világa, nyelve, gondolkodásmódja tele van metaforákkal, olyannyira, hogy azok nélkül (némi túlzással) már-már lehetetlen a közlés, főleg az érzelmek kifejezése. Az emberi kapcsolatokra, a kommunikáció meghatározására számos metaforát használunk, de hadd emeljünk ki egyet a sok közül, s hadd mélyüljünk el az asszociáció kínálta gondolatfelhőben. Az emberi érintkezésre, a kommunikációra vonatkozó egyik legszebb kép a tánc. Egymással történő érintkezéseink valóban kifejezik mindazt, ami a táncban megtalálható: néha könnyed, néha hullámzó, merev, szaggatott, összehangolatlan, szenvedélyes, benne van a közeledés és a távolodás. Érintkezéseink, kapcsolataink sikeressége pedig attól függ, mennyire kiegyensúlyozott, harmonikus közös táncunk. Férj-feleség, család, barátok kapcsolata akkor jó, akkor áldásos, ha tökéletes harmónia van táncukban.
De milyen a kommunikációnk, milyen formában lépünk kapcsolatba a világ Teremtőjével, a mi Atyánkkal? Az egyértelmű válasz az imádság. Örsy László jezsuita szerzetes, kánonjogász írja: „Imádkozni annyi, mint felelni Istennek gondolatunkkal és szívünkkel, testünkkel és lelkünkkel, érzéki valónkkal és szellemünkkel, egész személyiségünkkel. A legjobb kép erre a feleletadó életre egy tökéletes ritmusban együtt táncoló férfi és nő képe. A férfi a legbonyolultabb mozdulatokon viszi át a nőt, és az olyan jól követi, hogy a kívülállónak szinte lehetetlen meglátni, honnét ered az ösztönzés. De a kezdeményezés mégis a férfié, s mindenféle finom módon közli. Isten közlései is finomak és nemesek; nem lehet szavakba foglalni őket. Jellegük titokzatos. Az ember feleletének hasonlónak kellene lennie: finomnak és nemesnek, egész személyiségét igénybe vevőnek.” (Örsy László SJ: Imádság és tánc in: Szentjánosbogár Magazin. II évfolyam, 10. szám.)
Az emberi kapcsolatok egyik legszebb képe a tánc, de hogy az, őszinte Isten felé fordulásunk metaforája is lehet, annak kevesebben vannak tudatában. A XXI. századi európai ember keresztyén hitgyakorlatában nem tudatosul ez az analógia, pedig az ember ősidők óta belevonta imádásába, hálaadásába a szent táncot. Hogy miért?- arra már nehezebben tudunk választ adni. Miért ad táncolva hálát Mirjám prófétanő az asszonyokkal együtt a Vörös tengeren való átkelés után, miért táncolt Dávid, Izrael királya a frigyláda előtt? A Szentírás példáinak sorát folytathatnánk, a válasz azonban egész egyszerűen ennyi: mert tánc az életünk. Isten vezet bennünket abban a szent táncban, amelyet ő kezdett velünk. A férfi és nő táncában megmutatkozó finom és nemes közlés, a harmóniába fonódás tökéletes analógia Isten titokzatos, finom és nemes jellegű közléseire. Az Isten és ember közötti kapcsolat nem szorítkozhat egyedül a szavakra, az imádság verbális korlátai meg kell nyíljanak a szív, a lélek és a test számára. Ahogy Örsy László írja: „a szavak csak kicsiny, nagyon kicsiny részét fejezik ki egy nagy barátságnak. Nem elég ismételgetni: Uram, Uram, egész személyiségünk megmozdulásával kell felelnünk. Azok, akik nem táncolnak az Úrral e világon – úgy, hogy ő vezet – nem osztoznak Királyságában. Isten a vezető partner abban a táncban, amelynek szépsége felülmúlja vágyainkat és elképzelésünket. Szavainkkal, szemünkkel, tagjainkkal, egész testünkkel kell feleljünk neki.” – s ennek tudatában, a mindenkori harmóniába fonódó táncunk nem lesz más, mint bizonyságtevés.
Boldizsár Beáta


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.