2013. március 15., péntek

Zarándoklat a forráshoz


A Collegium Lutehranicum, evangélikus egyetemi közösség tavaszi félévét idén március 7-én, csütörtökön este ifjúsági istentisztelet nyitotta meg, melynek a Reményik Sándor Galéria adott otthont. Az egyben böjti istentisztelet témája a forráshoz vezető zarándoklat volt. A sikeres új félév- és Isten közelsége iránti vágy indította el a fiatalokat azon a zarándokúton, melynek végső célja az örök élet vizét adó Jézus Krisztus.

Célba vették együtt a Jézus fele vezető utat, amit azon az estén igazi zarándokhoz méltóan zsoltározó énekszóval tettek meg hisz, hála Imecs-Magdó Levente és Imecs Tamás lélekemelő gitárjátékának, minden léptüket dal és gitárzengés kísérte. A tiszta forráshoz vezető utat Kalit Eszter – evangélikus gyakorló lelkész – mutatta saját történeteivel példázva és az Ige iránytűjével vezetve a vándorokat. „A források sok félék lehetnek.” – mondta Anselm Grün, bencés szerzetest idézve. Isten sok erő forrást adott, hogy éljünk általuk. Közösségbe helyezett, társakat adott, a természet csendjék, a virágok varázsát, a kaland izgalmát, a tenger békéjét, a gyerekek nevetését mind egy-egy egyéni erőforrásként adta. A teljesítménykényszer, a megfelelési vágy, a félelmeink, a becsvágyunk és haragung  mind zavaros források, amelyek megfolytanak. A jövőnk, az életünk záloga hosszútávon viszont az, hogy a felszíni, zavaros vizeknél mélyebbre ássunk. A mélységben találjuk meg az életet adó vizet.

A nyitóistentiszteleten lélekben megtett út elvezetett az élővízhez,  Jézushoz, ahol megízlelhették a forrás felüdítő erejét. Az Illyés Sándor, gyakoló lelkész által vezetett ima és áldás is a forrás frissességét csepegtette a szívekbe. Ez a lélek-nedű ismét erőt adott a zarándokút folytatásához, hogy majd a böjti időszak elteltével megállhassanak az üres kereszt tövében, diadalt zengő énekekkel dicsérvén a feltámadt Jézus Krisztust.                                                                    Szerzők: IS és KE

 

A feltámadott Úr ünnepéhez vezető zarándokút további stációi:


Március 15.  Isten-képekeinket feldolgozó CL Est

Március 21.  Izraeli kirándulásról élménybeszámoló

Március 26.  Nagyheti Taize ima


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.