2010. október 25., hétfő

FILIPPI 3,13-14, KOLOZSVÁR, CAL ISTENTISZTELET, 2010. október 25.

Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Hadd kezdjek egy szóval: Kolozsvár. Kolozsvár Á la carte, a kínálatok, lehetőségek városa, a bűvös város. Kolozsvár a csoda. Kolozsvár egy varázslatos szó, talán az alma mater, talán a szerelem? Vagy talán az idegenség? Kolozsvár a magány? Kolozsvár a verejték?  Nem tudom, milyen jelzőt rendelsz hozzá lelked csöndjében, de Kolozsvár az, aminek te személy szerint ott belül érzed.
Én csak azt tudom, hogy ezt a várost lehet nagyon szeretni, de ugyanúgy gyűlölni is. És én csak azt tudom, hogy aki valaha e város kebelén szívta magába az alma mater tanítását, az izgatott szívszorulással, keblében őrzött drága emlékekkel vágyik vissza ide. És hadd idézzem egy tavalyi Kolozsvár blues nevű alkalom igehirdetőjét: „Kolozsvár olyan, mint egy hegy, mely szinte a semmiből kiemelkedik, ide minden irányból kanyargós ösvények vezetnek fel, innen messzire el lehet látni, Kolozsvár a szent hegy, ahova el lehet vonulni, hogy találkozz Isteneddel, és saját magaddal, Kolozsvár a tudás fellegvára, az élet magaslata, és sokunknak a felnőtté válás meredek bérce.”
A felnőtté válás meredek bérce! Hisz ez a város – és folytatom az idézetet: „a magyar diákok Olümposza, és 3, 5, 10, több év adatik nekünk, hogy játsszuk a bluest, amit életnek neveznek.”
Első évesen, talán nem rajongsz még a városért. Túl vad, túl idegen. Terveket szősz, ezt a néhány évet kibírom valahogy, aztán hazamegyek ügyes kis szülővárosomba, vagy legalább arra a vidékre, ahol otthon érzem magam. És kell ez a gondolat, mert csak ezzel vigasztalódva tudsz reggelenként felkapaszkodni a zsúfolásig teli autóbuszra, amit különben nagyon utálsz. Vagy, itt élsz a városban 4,5,6, vagy még több éve, és érzed, most már nagyon fojtogat. Eleged van belőle, mert vad, szívtelenül kivetne magából, s te áldozatok árán, véres körömmel kapaszkodsz, hogy megmaradj benne.
Itt élünk mind, ez az életterünk, itt válunk, váltunk felnőtté, itt válunk keserűvé, ha kell, itt törik kettőbe a világot megváltani akaró álmaink, elveink, és itt azt is megtanulhatjuk, mi a csalódás.
Futtasd csak végig magadban, mennyi minden történt veled, az elmúlt szűk egy hónapban. Mennyi mindent tapasztaltál, mennyi mindent átéltél, kikkel találkoztál, mit tanultál. Felmérted-e már, milyenek a kapcsolataid? Vannak egyáltalán igazi barátaid? Tudatában vagy mindennapi konfliktusaidnak? Fel tudod-e mérni, hogy mi vár rád, és valamilyen szinten készülsz-e rá? Néha ránk törnek a gondolatok és nagyon szorongatnak, úgy érzed kezdesz eltévedni. Hogy idegen számodra ez a föld, s már-már rád omlik ez a város, s ha nincs egy hely ahova mehetnél, akkor lassan kezdesz többé nem hinni a csodákban. S dúdolod magadban, ej, „csodálatos világ”, s dallama édes keserűen átjárja minden porcikánkat.

Hát, csodálatos ez a világ, semmit se hall, semmit se lát, mindig elárulja önmagát. Ismerős érzés? És ismerős az az életérzés, hogy mi lesz a vége nem tudom? A sötétben élek, a fényről álmodom? Hogy honnan jöttem, és hová megyek, a választ nem tudom? Papok papolnak szeretetről, erkölcsről, egymás fele kinyújtott kézről, de a valóságban azt tapasztalod, hogy süket ez a világ. A valóságban azt tapasztalod, hogy kettőbe törheted magadat, nincs köszönet, nincs hála. S belefásultan, lemondóan azt mondod: „Ne kérd, hogy higgyem, amit nem hiszek. Nem tudok járni a víz felett.”
Nem-e? Aki nem hisz a csodában, az nem realista, mondta Izrael első államfője. A csoda az nem a realizmuson túli valami, hanem a világ része. Az teszi teljessé a világot! És ezt nem én mondom, hanem „fontos emberek”, akik a csodát belekalkulálták realitásukba. Tudjátok mi áll egy Youtub megjegyzésben?:
...kár, hogy ez a csodálatos világ tényleg nem hall és nem lát semmit... csak nézz szét a világban, milyen gyönyörűen és bölcsen lett megalkotva minden! Ne csak nézz, hanem láss, lásd az alkotót mögötte! Miért élnél sötétben, ha világosságban is lehet? Ha tudnám a választ, elmondanám neked... Tudom. Elmondom. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Ezt az alkotód mondja, csodálatos világ... Hallod?
Mit csinál a magyar ember? Úgy megy az utcán, hogy lehorgasztott fejjel nézi a szürke aszfaltot. Nem csoda, ha nem látjuk a csodákat. Azok nem alulról, fölülről valók! Emeld fel fejedet! Nézz teremtőd arcába, lásd meg, hogy az ő képmására teremtettél. Nem járhatsz lehorgasztott fejjel, nem dúdolhatod, hogy gőzöm sincs miért vagyok itt! Azért vagy itt, mert az Isten feladatot bízott rád! Azért vagy itt, hogy fellegajtó nyitogató legyél. Hogy nyitogassad a felleget. Hogy mutasd meg a menny kapuját az embereknek, hogy ne lemondóan, hanem boldog hittel tapasztalják meg: ez itt a mennyország! Tudod, hogy a mosolyod, már csoda? A társad felé segítségre nyúló kezed csoda? Az, hogy meggyújtod másokban a szeretet lángját, csoda? Hogy ez borzasztóan nehéz dolog, mert az emberek szemében csodabogár leszel? Földi normák szerint, te leszel a nem normális, aki nem jó? Hát mit érdekel az téged! Te csak nyitogasd a felleget, sírjál alatta eleget. Ott sírjál, mert az az a hely, ahova bizton mehetsz, ha idegen számodra ez a föld. Az Úr Krisztus két átszegzett tenyerébe bármikor lehajthatod a fejedet. Neki panaszkodj, ha valami fáj, ha kétségeid vannak, ha kérdésekre nem találsz választ, ha örülsz, ha félsz. Nem találod utadat? Engedd, hogy a szeretet útján ő vezessen oda másokhoz. Akkor saját magadhoz, hívatásodhoz is megtalálod az utat. Ne hidd, hogy nincsenek csodák. Nem, nem változtathatjuk meg a világot, de megváltoztathatod sokak világát!!! Igen, te a fellegajtó nyitogató!


Egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve célegyenest futok Isten felülről való elhívása jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van. Fil 3, 13-14

Vésd ezt szíved kőtáblájára. Bármit cselekszik veled ez a város, tudod, hogy honnan jöttél és hová mész. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.